2009. június 21., vasárnap

Az igazság útján

A mai nap Dr. Giuseppe Centrone ügyvéd úrhoz voltam hivatalos Cassinoba. Tot örökösei őt bízták meg 1984-ben, hogy a hagyaték zökkenőmentesen kerüljön Magyarországra. Azt hiszem, Tot művei a lehető legjobb kezekbe kerültek akkor. 
Dr. Centrone és felesége Hajdu Katalin olasz-magyar ügyvédi irodát vezetnek Olaszországban. Műértők is egyben. Az akkori olasz törvények értelmében az 50 évnél korábban keletkezett alkotásokat lehetett csak Rómából Budapestre szállítani. Tot bauhausos pasztelljei (3 mű) tehát kívül estek a 'korhatáron'. Azokat Dr. Centrone a Római Magyar Akadémia akkori igazgatójára bízta, hogy valamilyen módon juttassa haza. Néhány évvel később az ügyvéd úr érdeklődött a képek hazaérkezése felől. Megdöbbenve tapasztalta, hogy a művek a bronzöntőktől (A. Bruni, F. Bruni) kapott gipszekkel egyetemben az Akadémia pincéjében dohosodnak. Hogy azóta hova kerültek, senki sem tudja.
 A Via Margutta beli hagyaték 3 szobrát (A szép nápolyi nő kalapos verzióját, egy Kavicsasszonyt és a Hommage á Karinthy-Olivecronát) az örökösök kérése szerint a Galleria Nazionale D'Arte Moderna E Contemporanea tulajdonába helyezték át. (Centrone Úr még abban az évben látta kiállítva a szobrokat a Múzeum 'Új szerzemények' című kiállításán.
Beszélgetésünk alatt további érdekességek és történetek is szóba kerültek. Az 'igazság' emberének megnyilatkozásából számomra kiderült, hogy fontosnak tartotta a hagyaték egyben tartását. Munkája nélkül, ma szegényebbek lennénk Tot munkásságának teljes grafikai anyagával és számos szobrának eredeti változatával.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése